Szappanöntés régi szappanokból

Hányszor dobtuk már ki a maradék színes, illatos szappant? Pedig akár ajándékot is készíthetünk belőle! A maradék szappanokat egyszerűen hagyjuk megszáradni, majd reszeljük le, vagy zöldséghámozóval készítsünk belőle forgácsokat. (Persze egyben is hagyhatjuk, de a felolvasztás gyorsabban megy, ha apróbb darabokban van.)Ezután gőz fölött, vagy erős zacskóba téve meleg vízben megolvasztjuk, majd műanyagformába öntjük. Ha kisebbeknek készül a szappan, használjuk nyugodtan a gyerekek homokozó formáit.

Ha többféle színű szappanunk is van, készíthetünk rétegezett, színes szappant. Öntsük az első réteget a formába, majd miután eléggé megdermedt, ráönthetjük a következő réteget. Ha átlátszó glicerinszappant használunk, díszekkel is feldobhatjuk a szappant; apró játékokat, csillámport, vagy szárazvirágot is elhelyezhetünk benne.

Tiszta növényi alapanyagból készült átlátszó és fehér szappantömböt használhatunk, melyeket kedvünk szerint színezhetünk, díszíthetünk, és kedvenc illóolajunkkal illatosíthatunk.

Menete:

1: Olvasszuk fel a szappant vízfürdőben. Tegyük a szappantömböt egy konzervdobozba vagy tűzálló edénybe, ezt az edényt helyezzük egy vízzel telt fazékba és forraljuk fel, ill. mikrohullámú sütőben (300-400W, 3-10 perc) olvasszuk fel.

2: Helyezzük az öntőformákba a kívánt díszeket.

3: A felolvasztott szappant színezhetjük, illatosíthatjuk.

4: Öntsük a formába a felolvadt szappant.

Ha többszínű rétegeket akarunk készíteni, meg kell várni, amíg az alsó réteg megdermed.

Szappanöntés új szappanból

A szebbnél szebb kézzel készített szappanok ajándékként is megállják a helyüket. Hobbiboltokban, drogériákban is beszerezhetjük a kellékeket.

Alapanyagok, kellélek

-Szappantömb (általában 100-200 g-os kiszerelésekben kapható)
-Színezőanyag
-Illatanyag
-Öntőforma (nem fontos, hogy boltban vásároljuk meg, bármilyen műanyagformát használhatunk).
-Díszítőanyag (ha a megajándékozott használja is a szappant, fontos, hogy semmilyen éles vagy szúrós dísz ne kerüljön bele).

1: Olvasszuk fel a szappant vízfürdőben. Tegyük a szappantömböt egy        konzervdobozba vagy tűzálló edénybe, ezt az edényt helyezzük egy vízzel telt fazékba és forraljuk fel, ill. mikrohullámú sütőben (300-400W, 3-10 perc) olvasszuk fel.

2: Helyezzük az öntőformákba a kívánt díszeket.

3: A felolvasztott szappant színezhetjük, illatosíthatjuk.

4: Öntsük a formába a felolvadt szappant.

Ha többszínű rétegeket akarunk készíteni, meg kell várni, amíg az alsó réteg megdermed.

A fent leírt módon a szappant megolvasztjuk, hozzáadjuk az illat- és színezőanyagokat. Ha csillámporos szappant szeretnénk, a port már most hozzáadhatjuk. Egy részét öntsük a formába, helyezzük el rajta a kiválasztott díszt, majd öntsük bele a maradék szappant.

Díszként szinte bármit használhatunk; üveggolyót, apró műanyag figurákat, szárazvirágot, vagy gyöngyöket.

Lúgmentes szappan

Kellékek

- tiszta, csont-fehér (glicerin) szappan
- sajtszeletelő
- edény
- illat-esszencia
- ételszínezék

Egyszerűen vágjon darabokat a sajtszeletelővel a szappanból, tegye az edénybe, olvassza fel, majd csepegtessen bele illat-esszenciát, színezéket, és öntse formába, tálba. Tehet bele, például egy csepp vaníliát, és durvára vágott manduladarabokat, majd csomagolópapírba csomagolja be, és azt díszítse.

Fahéj szappan

Kellékek 

- glicerin szappan 
- fahéjkivonat 
- edény 

Olvasszon fel egy darab illatmentes glicerin-szappant, és adjon hozzá 10 csepp fahéjkivonatot, valamint egy csepp piros ételszínezéket, ha szeretné. Ne használjon fahéjas illóolajat vagy parfümöt, mert azok borzalmasan irritálják a bőrt.

Virágos szappan

Főzzünk házilag szappant! Egyszerre szórakozás és praktikus ajándék. Szükség van egy nagy, átlátszó glicerines szappanra, egy kis puding- vagy süteményformára és dekorációra. (Ezek lehetnek színes gyöngyök, élő vagy művirág, babszemek stb.) Így készül a fürdőszobadísz: konyhai reszelőn reszeljük le a glicerines szappant, és a reszelék felét tegyük vízfürdőbe. (Melegítsünk vizet egy edényben, és ebbe állítsuk a
szappanreszelékes tálat.) Várjuk meg, míg a darabkák megolvadnak. Ha még illatosabbá és hatékonyabbá szeretnénk tenni a szappant, önthetünk
bele pár csepp illóolajat is. A folyékony masszát öntsük a formába úgy,hogy csak félig töltse meg azt, majd tegyük egy éjszakára a hűtőbe. A virágot vagy dekorációt helyezzük el a megszilárdult szappan közepébe, majd melegítsük fel a maradék szappanreszeléket, és öntsük rá. Ha kész, a formát állítsuk újra a hűtőbe egy éjszakára. Másnap óvatosan emeljük ki a kész szappant. Íme, elkészült a mű!

Levendulás szappangolyó készítése

A levendula balzsamos illata már régóta a női pipereasztalok fontos kelléke, szekrénybe zárva, pedig a molylepkék legnagyobb ellensége. Nem árt tudni, hogy a virág apró szirmaiból nyert illóolaj ápolja a bőrt, ráadásul idegnyugtató hatása is van.

Éppen ezért ennek a növénynek a fürdőben is ott a helye. Nagyon könnyen becsempészhetjük, ha egy csokor levendulából és egy kis maradék szappanból illatos szappangolyót készítünk. Így jótékony hatását estéről estére élvezhetjük, hiszen a levendula virága gyengéden masszírozza és ápolja a bőrt, a szirmok illata, pedig megnyugtat és ellazít minket. A szappan helye, pedig hol is lehetne máshol, mint a saját kezűleg készített levendulás szappantartóban. 


A szappantartóhoz szükséges egy csokor levendula, műgyanta, edzőadalék, öntőforma, csipesz és smirgli. Az elkészítéséhez úgy kezdjünk hozzá,
hogy fektessük az öntőforma aljába a virágszálakat. Ha kör alakú szappantartót szeretnénk, akkor nyugodtan használjunk egy kiürült margarinos dobozt. Majd a használati utasítás szerint keverjük össze a műgyantát az edzőadalékkal, és egy pálcika segítségével óvatosan töltsük az öntőformába olyan vastagon, amilyen magas szappantartót szeretnénk. Ezt követően hagyjuk a gyantát 24 órán át száradni, majd pattintsuk ki a dobozból. Hogy még szebb és egyenletesebb legyen a felülete, smirglivel egy kicsit csiszoljuk meg a széleit. 

A szappangolyó elkészítéséhez szappandarabok, egy csokor levendula, mikróba való edény, kés, keverőkanál és sajtreszelő kell. A megvalósítása roppant egyszerű: a nagyobb szappandarabokat reszeljük le, majd adjunk hozzá annyi vizet, hogy éppen ellepje. 

Ezt követően tegyük be a mikrohullámú sütőbe, és hevítsük addig, amíg a víz el nem párolog. Majd morzsoljuk bele a szappanpépbe a levendula virágait, és keverjük össze jó alaposan. Lehetőleg használjunk villát vagy keverőkanalat, különben a forró massza megégetheti a kezünket! Miután a szappanpép kissé megdermedt, vizes kézzel formázzunk belőle tetszés szerint kisebb vagy nagyobb golyókat, és hagyjuk őket a levegőn megszáradni.

Habfürdő

Kellékek

- 1 csésze kímélő sampon (legjobb a babasampon)
- 1/3 csésze glicerin (házartási boltban kapható)
- 2 evőkanál víz
- színes, szép formájú üveg
- illat-esszencia

Óvatosan keverje össze a sampont, a glicerint és a vizet. Ha kívánja, csepegtessen a keverékbe 10-25 csepp illatesszenciát (és ne pot pouri olajat ), ízlése szerint, és újból keverje össze. Öntse a keveréket a feldíszített üvegbe, és alaposan zárja le.

Kleopátra tejfürdője

Kellékek 

2 csésze tejpor 
1 evőkanál reszelt szárított narancshéj 
2 evőkanál száraz levendulavirág 
2 evőkanál szárított rozmaring 

Keverje össze az összes port, és öntse egy tiszta üvegbe. Használjon félcsészényit egy fürdéshez, előtte áztassa 20 percig. Ragasszon pár szál szárított virágot az üvegre, kötözze be szalaggal, és máris kész az ajándék!

Fürdősó

Tiszta tengeri sóból készíthetjük el nyugtató fürdőnket, melyet kedvünkre színezhetünk, illatosíthatunk.

Menete:

1, Helyezzük a fürdősót edénybe, vagy zacskóba, tegyünk hozzá 3-4 csepp színezőt és, vagy illatosítót, majd jól keverjük össze. A kívánt szín elérése után hagyjuk kb.2 órát száradni.
2, Helyezzük egy szép üvegedénybe a különböző színű rétegeket. A színező alkalmas a víz színezésére is.