Mogyoró/Dió golyócskák
Darált dió vagy mogyoró, 1 evőkanál méz, 3 evőkanál porcukor, 1 citrom leve és héja reszelve, őrölt fahéj és szegfűszeg vagy mézeskalács-fűszerkeverék.

A mézet, a porcukrot a citrom levét és héját, valamint a fűszereket forralja fel. Ez után folyamatosa keverés mellett főzze össze annyi dióval vagy mogyoróval, hogy formázható állagú legyen. A langyos masszából gyúrjon kis golyókat, és forgassa meg őket reszelt csokoládéban. Tálalásig tartsa hűvös helyen.

 

Mézes golyócskák

Ötven darab dió belét megdarálva egy citrom héját lereszelve, fél narancs levét, 3 evőkanál mézet, egy kávéskanál fahéjat és egy evőkanál rumot kavarjunk össze, tegyük a tűzhelyre, és folytonos kavarás mellett főzzük 20-30 percig. Ekkor vegyük le és hagyjuk hűlni. Ha már kihűlt, formáljunk belőle golyókat és hengergessük meg reszelt csokoládéban.

Zabpehely-gombócok

20 dkg zabpelyhet, 20 dkg teljes kiőrlésű búzalisztet, 10 dkg mézet, 10 dkg vajat és 5 dkg almalébe áztatott mazsolát jól összekeverünk. Ha túl száraz lenne, adhatunk hozzá kevés vizet is. Evőkanállal sütőpapíros tepsire szaggatjuk, gombóc alakúra formázzuk. Előmelegített, közepesen meleg sütőben világosbarnára sütjük.

18 hónapos kortól!

Fügegolyók
5 dkg sütőmargarin, 15 dkg aszalt füge, 15 dkg mandula, 2 evőkanál rum.

A megtisztított mandulát egy edényben zsiradék nélkül megpirítjuk, majd összeaprítjuk. Az aszalt fügét apróra vágjuk és összekeverjük a rummal. A margarint habosra keverjük, hozzáadjuk az apróra vágott mandula felét és a rumos fügét. Az egészet sima masszává gyúrjuk, a tenyerünket bekenjük margarinnal, és golyókat formázunk a masszából. A golyókat beleforgatjuk a maradék aprított mandulába. Hagyjuk, hogy a fügegolyók kissé megszáradjanak.
Tipp:
 Ha a fügegolyókat ízléses papírkosárkába tesszük, akkor kedves ajándék lehet Karácsonyra vagy más ünnepeken.

Csokoládébomba

Tíz deka vajat tizenöt deka cukorporral és három tojás sárgájával kavarjunk ki jó habosra, ekkor adjunk hozzá húsz deka puhított csokoládét, egy evőkanál finom rumot, két evőkanál kakaót, és ha elég kemény, golyókat formáljunk belőle és csokoládédarába beleforgatva, tegyük kis papírtokokba és így tálaljuk.

Diós golyócskák

Tizennégy deka cukrot és 14 deka diót vagy mandulát vegyítsünk össze, és egy tojás fehérjének keményre vert habjával kavarjuk össze. Aztán formáljunk belőle golyócskákat, és egy villa vagy fogvájó segítségével mártogassuk előbb hígabb csokoládémázba, aztán hengergessük meg reszelt csokoládéban és szárítsuk meg.

Kókuszdió
A külsejéhez: 2 evőkanál rum, 5 dkg keserű kakaópor, 1 db tojás, 30 dkg darált dió, 20 dkg barna cukor. A belsejéhez: 10 dkg sütőmargarin, 10 dkg kókuszreszelék, 10 dkg porcukor. A forgatáshoz: 6-8 dkg kókuszreszelék. A díszítéshez: 15 szem fél dióbél.

Először a belsejéhez valókat gyúrjuk össze, és 15 egyforma kis golyót formálunk belőle. 15-20 percre a mélyhűtőbe tesszük, hogy a formáját megtartsa. A külsejéhez valókat addig gyúrjuk, míg a cukor el nem olvad benne, majd nedves kézzel 15 egyforma gombócot formálunk belőle. Két tenyerünk között egyenként kissé ellapítjuk, a közepére egy kókuszos gombócot teszünk, majd újra összegömbölygetjük ugyanúgy, mint amikor szilvásgombócot készítünk. Kókuszreszelékben megforgatjuk, végül hűtőszekrényben vagy mélyhűtőben dermedni hagyjuk, Tálaláskor forró vízbe mártott késsel félbevágjuk, és egy-egy negyed dióval díszítjük.

Kókuszos gömbök
(40 darabhoz) 20 dkg finomliszt, 1 csapott kiskanál sütőpor, 12 dkg vaj vagy margarin, 7 dkg porcukor, 1 tojás, 20 dkg kókuszreszelék. A nyújtáshoz: liszt. A tetejére: méz.

A lisztet a sütőporral elkeverjük és a margarinnal, vagy vajjal elmorzsoljuk. A cukrot, a tojást és 10 deka kókuszreszeléket belekeverjük, és közepesen kemény tésztává gyúrjuk. Fóliával letakarva fél órára a hűtőszekrénybe tesszük. A tepsit sütőpapírral kibéleljük. A tésztát elfelezzük, és belisztezett deszkán két hengerré formáljuk, ezeket 20-20 egyforma korongra szeljük, amikből golyókat gömbölyítünk. Tepsire rakosgatjuk, és 170 °C-ra előmelegített sütőben negyedóra alatt világosbarnára sütjük, majd hagyjuk kihűlni. A maradék kókuszreszeléket egy tányérba szórjuk. A gömbök egyik oldalát először a mézbe, majd a kókuszba nyomjuk. 

Elkészítési idő: 45 perc + hűtés

Rumos megy

Tíz deka reszelt csokoládét, tíz deka darált mandulát vagy diót, tíz deka vaníliás cukorport vegyítsünk össze, eztán annyi baracklekvárral gyúrjuk össze, hogy éppen összeálljon. Ekkor kis golyókat formáljunk belőle, közepébe egy-egy szem rumos meggyet teszünk és csokoládédarába meghempergetve, kis papírtartókba rakjuk.

Gyümölcsdió
(kb. 70 darabhoz) 3 tojás, 15 dkg barnacukor, 35 dkg Graham liszt, késhegynyi sütőpor, 15 dkg aszalt trópusi gyümölcskeverék, 15 dkg kandírozott citromhéj, egy citrom reszelt héja. A mázhoz: 4 evőkanál citromhéj, 15 dkg porcukor, színes cukorkák a díszítéshez.

Keverjük habosra a tojásokat cukorral, majd keverjük hozzá a lisztet és a sütőport. Aprítógépben aprítsuk fel a kandírozott citromhéjat és az aszalt gyümölcsöket, azután keverjük ezt és a reszelt citromhéjat is a tésztához. Jól dolgozzuk össze. Formáljunk kicsi golyókat a tésztából, helyezzük őket kizsírozott tepsibe, majd süssük ki 160 fokon kb. húsz perc alatt. Miután kihűltek a golyócskák, kenjük be valamennyit citromléből és porcukorból kevert mázzal és díszítsük apró, színes cukorkákkal.

Gesztenyés Csemege
10 dkg sütőmargarin, 10 dkg étcsokoládé, 5 dkg porcukor, 15 dkg áttört gesztenyemassza, 0,5 dl konyak.

A friss gesztenyét 1 óráig főzzük, megtisztítjuk, áttörjük és hozzákeverjük a porcukrot. A csokoládét és a margarint vízfürdőben felolvasztjuk. Az olvadt csokoládéhoz és margarinhoz hozzáadjuk a konyakot és az áttört, cukrozott gesztenyét. Könnyedén átkeverjük. Ha a massza túl híg, akkor megvárjuk, hogy kissé lehűljön és megszilárduljon. A gesztenyekrémet nyomózsákba töltjük és egy tetszés szerinti nyomócsövön keresztül papírkosárkákba nyomjuk. A gesztenyés csemegét mandulaforgáccsal vagy csokoládédarával díszítjük. Jól záródó dobozban legfeljebb négy napig tartható el.

Cornflakes konfekt
25 deka étcsokoládé, 25 deka tejcsokoládé, 15 deka cornflakes (kukoricapehely), pici, egy centi átmérőjű mignonos papirkák.

A csokoládét fel kell olvasztani, a cornflakest összetörni, de nem egészen apróra, és az egészet összekeverni. Kiskanállal egy-egy adagnyi masszát tegyünk a mignonos papírokba, majd tegyük hűtőbe. Kb. 60-70 darab konfekt lesz belőle.

Mandulabombák
5 dkg sütőmargarin, 10 dkg csokoládé, 10 dkg mandula, 1 csomag vaníliás cukor.

A meghámozott mandulát fölszeleteljük és megpirítjuk. Vízgőz fölött felolvasztjuk a csokoládét a margarinnal, aztán belekeverjük a pirított mandulát és a vaníliás cukrot. Kiskanállal golyókat formázunk a masszából, egy beolajozott sütőpapírra sorakoztatjuk őket, és betesszük a hűtőszekrénybe, hogy megszilárduljanak.

Mazsolás Halmocskák
A tésztához: 10 dkg sütőmargarin, 25 dkg finomliszt, 12,5 dkg mazsola, fél citrom reszelt héja, 2 db tojás, 12,5 dkg kristálycukor. Egyéb kellék: Sütőpapír.

Habosra keverjük a cukrot, a tojással és a szobahőmérsékletű margarinnal. A mazsolát, lisztet és a reszelt citrom héját óvatosan belekeverjük a habos masszába. A tepsit (legjobb 30× 40) kibéleljük sütőpapírral, majd a sütőt 190 °C-ra (hőlégkeveréses sütőt 175 °C-ra) előmelegítjük. Kiskanállal kis halmocskákat formázunk és ezeket a sütőpapírra (lehet margarinnal kikent tepsi is) rakjuk. Ha a massza nehezen válik el a kanáltól, előtte vizezzük meg a kanalat. 180 °C-nál 10 percig (hőlégkeveréses sütőben 170 °C-nál aranysárgára sütjük.

Tipp: A rum kedvelőjének: a mazsolát előtte rövid ideig rumba áztathatjuk.