Gyümölcsös habcsók
125 g vaj v. margarin, 75 g zabpehely, 50 g cukor, 2 tojássárgája, 25 g csokidara, 50 g durvára aprított mazsola, 75 g liszt, 1 teáskanál sütőpor, 100 g sötét bevonó-csoki díszítéshez.

25 g vajon megpirítjuk a zabpelyhet, majd félretesszük. A maradék vajat habosra keverjük a cukorral és tojássárgákkal.

Belekeverjük a többi hozzávalót is. Olajos kanállal kis halmokat szaggatunk a sütőlemezre, és világosbarnára sütjük.

Kihűlés után ízlés szerint díszíthetjük.

Csipkés habcsók
(kb. 80 darab habcsókhoz) 4 tojásfehérje, 25 dkg barna cukor, 30 dkg dió, 6 evőkanál csipkebogyólekvár, vagy helyette csipkehús mézzel keverve.

Verjük kemény habbá a tojásfehérjéket, szórjuk bele apránként a barnacukrot. Vágjuk apróra a diót, és 25 dekányit tegyünk bele a felvert habba. Három evőkanál csipkelekvárt keverjünk óvatosan a masszához. Töltsük az egészet habnyomó zsákba, és formázzunk kicsi, kerek tallérokat egy sütőpapírral bélelt tepsibe. Szórjuk meg a tallérok tetejét a maradék diódarabkákkal. Előmelegített sütőben, 160 fokon huszonöt-harminc percig szárítsuk. Miután kihűltek a habcsókok, ragasszunk össze kettőt-kettőt a maradék csipkelekvárral.

Mogyorós habkarikák

5 tojás fehérjéből kemény habot verünk, majd 25 deka porcukorral, fél csomag vaníliás cukorral és 10 deka őrölt pörkölt mogyoróval összekeverjük. A habot nyomózsákba tesszük és csillagosan vágott szájnyíláson keresztül viasszal kent sütőbádogra koszorúkat nyomunk belőle. A habkarikákat lassú, egyenletes tűznél szárítjuk.

Karácsonyi hablánc
4 tojás fehérje, 7 dkg kristálycukor, 20 dkg cukor, egy kevés víz, 6 dkg porcukor, piros ételfesték a színezéshez

A tojás fehérjéből a finom kristálycukorral nagyon kemény habot verünk. A 20 dkg cukorból, és egy kevés vízből sűrű szirupot főzünk, folyamatos keverés közben beleöntjük a habba, és addig verjük, míg kihűl. A hab nagyon kemény legyen! Azután belekeverjük a porcukrot, és a masszát két részre osztjuk. Az egyik részt megfessük egy kevés piros festékkel, a másikat fehéren hagyjuk. Így elkészített habot, nyomó- zsákba tesszük, és kikent tepsibe apró csókokat nyomunk belőle. A habcsókra ezüstfonalat helyezünk, és a csókok közötti fonálra kisebb csókokat nyomunk.(a rózsaszín és fehér csókokat váltogatjuk). Az így elkészített láncokat mérsékelten meleg sütőben megszárítjuk.

Kókuszos Mandulás Habcsók
(60 darabhoz) 5 tojásfehérje, 25 dkg porcukor, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, 25 dkg kókuszreszelék, 2 evőkanál rum, 40 dkg finomra darált mandula vagy marcipán. A díszítéshez: 10 dkg tortabevonó csokoládé.

A tepsit kibéleljük sütőpapírral. A sütőt 160 C- fokra (gázsütő 1. fokozat) előmelegítjük. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, belekeverjük a porcukrot, a citromhéjat, a kókuszreszeléket, a rumot és a darált mandulát.
A sütőpapírra kanállal, vagy habzsákkal kis kupacokat teszünk, és a sütőben 15-20 percig sütjük. Kihűtjük. Vízfürdőben felolvasztjuk a csokoládét, belemártjuk a sütemények egyik felét. Tortarácson hagyjuk megszáradni.

Karácsonyi Kókuszpuszedli
15 dkg liszt, 25 dkg cukor, 5 dkg piskótamorzsa, 8 dkg vaj, 30 dkg kókuszreszelék, 4 egész tojás.

A tojást, a vajat és a cukrot habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet, a piskótamorzsát és a kókuszreszeléket.
Sütőpapírral bélelt vagy kivajazott tepsibe - esetleg sütőlapra - két kávéskanál segítségével kis halmokat formázunk. Kis lángon, 80 °C-os sütőben 45 percig sütjük.
Ha a tészta kihűlt, felolvasztott tortabevonóba mártogatjuk, és a halmocskákra egy-egy fél mandulát helyezünk. (Igen gyorsan és könnyen elkészíthető csemege.) 

Diós puszedli
70 darabhoz, 250 g vaj, 100 g porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, csipetnyi só, 250 g ételkeményítő, 75 g liszt, 30 g kakaópor, 1-1 teáskanál őrölt fahéj, és kardamom, 150 g macadami dió, 1 evőkanál porcukor.

A vajat elektromos habverővel krémesre keverjük, majd fokozatosan hozzáadjuk a porcukrot, a vaníliás cukrot, a sót, majd az ételkeményítőt, a lisztet, a kakaót és végül a fűszereket. Az egészet kézzel morzsálódó masszává gyúrjuk.
A sütőt 175 °C fokra felmelegítjük. 1 evőkanálnyi masszát a tenyerünkbe veszünk, belenyomunk 1 szem diót, majd sima golyóvá formázzuk.
A puszedlit sütőpapírral bélelt sütőlapra tesszük és kb. 20 percig sütjük. Ha kihűlt, megszórjuk porcukorral. 

Kiadós mézes puszedli
1 kg liszt, fél kg méz, 30 dkg cukor, 2 evőkanál baracklekvár, 4 tojássárgája, 2 dkg szalalkáli, 1 teáskanál szódabikarbóna (egy kevés tejben feloldva), 20 dkg margarin, mézeskalács-fűszerkeverék, vagy ízlés szerint őrölt fahéj, szegfűszeg, ánizs, gyömbér, citromhéj.

Gyúrja össze a hozzávalókat, majd tegye 2-3 napra hűtőbe. Sütés előtt nyújtsa ki a tésztát kb. fél centi vastagra. Szaggassa ki a különböző formákat, majd forró, 200 C fokos sütőben süsse 8-10 percig. Már rögtön sütés után puha és fogyasztható, pléhdobozban pedig nagyon hosszú ideig eláll.