Különböző kultúrák

A különböző népek kultúrájában szinte mindenütt feltűnik hosszú, prémes, vörös köpenyben járó, deres szakállú, nagy csizmájú alakja. Személyéhez kapcsolódik a Mikulás-napi kedves ajándékozás szokása. A Mikulás a néphit ajándékozó lénye, a gyermekfolklór alakja, aki kisgyermekek hite szerint évente Miklós napján megjelenik, ajándékokat és/vagy virgácsot hoz.

 

A Mikuláshoz később hozzákapcsoltak fenyegető külsejű "kísérőket", krampuszokat. A krampuszoknak tulajdonképpen semmi közük sincs Szent Miklós ünnepéhez. Szakértők szerint Szent Miklóst úgy hiteles bemutatni, mint olyan szentet, aki ajándékoz, de nem fenyeget. Egy brit pszichológusnő aktuális megállapítása szerint a Mikulásban való hit jót tesz a gyerekek morális fejlődésének, a jó és a rossz közötti különbségtételre neveli őket. Az ajándékozás szokása városi értelmiségi hatásra terjedt el Magyarországon, falun csak a XX. században. A szokás valószínűleg osztrák. Korábban is voltak a magyar parasztságnál Miklós-napi alakoskodások. Magyarországon a XVI. században még a kötelező ünnepnapok közé tartozott, hiszen a nyugati egyház is hallott csodatévő híréről. Aztán 1611-ben az egyház úgy döntött (a nagyszombati zsinat), hogy eltörli ezt az ünnepet, de szent kultusza továbbra is virágzott. Magyarországon a XVIII. századból fennmaradt írások szerint Miklós napkor alakoskodtak a falusi emberek, pedig ezt az egyház határozottan tiltotta. Az akkori Mikulások nem olyanok voltak, mint a ma jól ismert piros ruhás, fehérszakállas ajándékot osztogató mosolygós bácsi. Legtöbbször kenderszakállat tettek az arcukra a férfiak, fiúgyerekek és kifordított bundában, csörgő láncokkal járták a falu utcáit. Ja és volt náluk vesszőkorbács is. És hogy mi célból járták így a falut? Legtöbbször a gyerekeket, lányokat ijesztgették, és olykor-olykor megsuhintották őket a vesszővel. Voltak olyan falvak, ahol az alakoskodó fiatal legények pajzán szövegeket kántáltak és „vallatták” a leányokat legféltettebb titkaikról.

A számunkra jól ismert ajándékozási ceremónia a Mikulással vagy Télapóval (orosz szokások keveredése) nem is olyan régóta ismert, hiszen mintegy 50 éve terjedt el. A Mikulás körül a XX. században modernkori mítosz lett, és természetesen kicsit el is üzletiesedett a dolog. Most már nagyon sok fórumon keresztül lehet a Mikulásnak leveleket írni, például internetes honlapja is van, hiszen Finnország ugyancsak messze van, és valahogyan be kell gyűjteni az infókat a pulyákról.

 

Már az életében Noel Baba-nak (Ajándék Apa) nevezték a püspököt. Legendája a különböző népek ajkán más és más változatban élt tovább, ennek megfelelően a jótevő szent neve is hol Szent Miklós, Heiliger Nikolaus, Santa Claus, Mikulás, hol meg Télapó, Karácsony apó, vagy Fagy apó. A Santa Claus alakja holland közvetítéssel formálódott Amerikában a XVII. században. Szovjet hatásra terjedt el Közép- és Kelet-Európában a Télapó elnevezés. A Szovjetunióban Gyed Moroz (Fagy apó) a jóságos Sznyegurocskával (Hópelyhecske) hozta a fenyőfát az ajándékokkal, de Szilveszter napján.

 

A gyerekek persze mindig tudni szerették volna, mit csinál a Télapó, amikor nem ajándékokat osztogat. Így született meg az új Mikulás-legenda, mely szerint a finn Lappföldön lakik, és rénszarvas szánon közlekedik.

Az európai népeknél a Mikulást kezdetben hosszú ősz szakállú, földig érő köpönyeget viselő aggastyánként ábrázolták. Angliában a XVII. sz. óta jelenítik meg, máig legnépszerűbbek a viktoriánus kor mikulásai. Szent Miklós ünnepe Amerikában a XIX. században keveredett össze karácsony ünnepével, ekkor vált Christmas Fatherré. Amerikából az 50- s években (XX. sz) terjedt el az ún amerikai típusú Mikulás, aki pirospozsgás, joviális, pocakos, mosolygós. Ruházata is megváltozott: rövid, prémmel szegélyezett kabátot és félhosszú csizmát hord. Már nem igazán hasonlít hajdani névadójára, a szentéletű Miklós püspökre.